- Miranda Armstrong -
Bennt a suliban az 1. órám az ofővel volt. Biosz.
Utáltam ezt a termet, mert itt mindnig Louis és Harry mellett kell ülnöm... De
ne haladjunk azért ennyire előre.
A szekrények előtt állok, és már csak 5 percem van,
hogy beérjek az órára, amikor jön Fisher, és a 2 klón. Najó, Bridget
normális. Persze miért is hittem, hogy ma nem lesz semmi zűr?! Bár ahogy
magamat ismerem, ma inkább meneküljön előlem, mert morcis kedvemben
vagyok.
Mikor becsuktam a szekrény ajtót, pont vele szemben -és még
egy pár emberrel- találtam szembe magam.
- Nocsak Miranda! Rátértünk a cicanadrágra?! Csakhogy tudd,
vizes vagy. -mondta, majd egy fél liter vizet rám öntött.- Most nézd meg
magad! Úgy nézel ki mint aki bepisilt. -röhögött ki.
- Mikor hagysz engem béként te ...
- Én ...? Mi? Mondjad csak. -mosolygott a képembe.
- Te utolsó... sarki... kurva. -mondtam a szemébe, épp olyan
hangosan, hogy mindenki meghallja. A szavak között pedig itt-ott megálltam,
ezzel is nyomatékosítva a szavakat.
- Mit képzelsz magadról Armstrong? -húzta fel a
szemöldökét.- Most menőnek érzed magad? Te kis senki?! Bizony... Egy senki
vagy... Hisz nincs családod. Valyon miért? Nem voltál nekik elég jó? Látod még
a nagymamád is inkább feldobta a talpát, minthogy tovább elviseljen...
Na itt betelt a pohár. Az öklöm már csapódott is volna ahoz
a túlpúderezett arcához, ha valaki nem fog le.
- Hát te? Miért állítottál le? -húztam fel a szemöldököm. Nem értettem őt.
- Csak gyere innen el és megmagyarázom. -suttogta a fülembe.
- Nem is ismerlek! - mondtam miközben rángatni kezdett.
- Igen nem ismersz... -tolt be egy terembe ahol csak ketten ketten vagyunk.- ..még!... -fordult velem szembe.- ...De vasárnap a bowingozás közben lesz elég időnk dumálni, elhiheted. -mosolygott rám kedvesen.
- Igen de még nem tudok rólad semmit Ben, úgyhogy elengednél végre? Vagy itt fogunk megrohadni? -tekintettem körbe az eléggé sötét szobában.
- Jó megkegyelmezek. De ígérd meg, hogy nem fogsz többet ilyet csinálni. -nézett a szemeim közé. Nagyon komolyan gondolja amit mondott. De vajon miért érdekli ez őt ennyire? Hisz még nem is tud rólam semmit.
- Miért ilyen fontos ez neked? Nem is ismersz. Honnan tudod, hogy nem vagyok egy idegesítő kiscsaj, aki ha meglátja Justin Biebert, rögtön bepisil?!
- Csak érzem. És azért fontos ez nekem, mert különben kirúgnának a suliból, de én még azt akarom, hogy maradj. Meg akarlak ismerni.
A szavai megmosolyogtattak. Végig simítottam a felkarján, -ami meg kell hagyni elég izmos- majd kimentem a teremből. Már öt percet kések. Ezért még tuti kiherélem Bent.
Beérve az osztályterembe azt vettem észre, hogy az ofő még nincsen bennt. Rögtön levetettem magam Louis és Harry közé. Az egyiken kaján vigyor volt, míg a másikon bűnbánó. Hát persze... Itt mer velem beszélni, mivel úgysem jön rá senki. Ahogy láttam, egyszerre akartak hozzámszóli, de mindkettőt lecsillapítootam egy rideg és fagyos pillantással.
Az óra közben nem történt semmi különös. A végén viszont Tomlinson egy papírgalacsint dobott a táskámba, mire ránéztem, ő meg gyorsan a fülbe hadarta:
- Majd ha hazaértél, olvasd el! -azzal tovább is ment. Hát ez enyhén furcsa volt.
§§§§§
Az ebédszünetet egy igazi belvárosi állatkerthez tudnám hasonlítani. Az asztalok, mintha a ketrecek lennének, ahová az egyes állatfajok tartoznak. Már komolyan vártam, mikor támad rám a kígyó. Akitől sokn undorodnak, többen viszont csodálattal teli néztek rá.
Én meg vagyok a pók. Kicsi, érdektelen, magatehetetlen, mégis erős és akár halálos.
Most viszont nem láttam itt. Mintha felszívódott volna. Ezzel mit sem törődve indultam el a szekrényemhez, amit kinyitva kiömlött belőle egy csomó víz a padlóra, a fényképezőgépemmel együtt. Összeestem, de nem zokogtam. még egy könnycsepp sem jött ki. Már megtanultam kezelni a testem egyes részeit mint például ezt is. Ahelyett, hogy sírnék, inkább belülről marcangolom magam.
Ezt csakis Fisher tehette. Oda az összes képem, oda az emlékek, oda az életem. Én alapjáraton nem vagyok egy bőgőmasina, gyenge kis punci, aki már attól pityereg, hogy lekopott a körömlakkja, most talán mégis annak tűntem. Éreztem ahogy a testemet körülöleli a fájdalom, a szemem színe pedig keveredik a barnával és a zölddel, a dühvel és a szomorúsággal.
Becsaptam a szekrényem ajtaját, mit sem törődve az elázott könyveimmel, vagy az iskolával, felkaptam a fényképezőm és elrohantam. Csak futottam amerre a lábam vitt. Végül megálltam. Az iskolától nem messze lévő erdőbe futottam. Ott összecsuklottak a lábaim, én meg üresen bámultam ki a fejemből. Tudom nem kéne ekkora balhét csapnom, hisz ez csak egy szaros gép amit akkor veszek amikor csak akarok. Csakhogy nekem az volt a mindenem. Az összes képem azon volt. Az emlékeim... Ez körülbelül olyen mintha eg festőnek elégetnék a képeit.
A gondolkodásom egyre jobban tompult, míg aztán eszméletemet veszve dőltem bele a levelek puha, meleg sokaságába...
§§§§§
Amikor kinyitottam a szemeimet, az első amit megláttam, egy mókus volt. Király! Tehát ez nem csak egy álom volt, és még mindig az erdőben vagyok.
- Takarodj innen kicseszett rágcsáló... -morogtam majd megnéztem a telefonom kijelzőjét ami 16:48-at mutatott. Szóval még van időm beszaladni egy közértbe. Összesezdtem a kacataimat, de ahogy a tekintetem a fényképezőmön állapodott meg, elkapott a dühroham. Felkaptam a földről, és tiszta erőmből egy fa törzsének dobtam, ami végül megadva magát, pici darabokban esett vissza az avarba.
A fejhallgatómmal a fülemen mentem hazafelé. Közben beszaladtam egy kis non-stop élelmiszerboltba, ahonnan egy csomag rágóval és egy doboz cigivel jöttem ki. Mint már mondtam 19 vagyok úgyhogy nekem szabad. Vegyes érzések kavarodtak bennem ahogy kivettem eg szálat a papírból készült kis dobozból, meggyújtottam a végét, majd letüdőztem a káros füstöt. Az első pár slukknál olyan köhögőroham tört rám, hogy azt hittem ott halálozok el. Utána viszon egyre jobban éreztem magam. A végére már sikított volna a szervezetem, hogy ne szakítsam el a méregtől.
§§§§§
Most épp péntek délután van. A suliban komolyan senki nem szólt hozzám csak Ben néhanapján. Még Fisher sem basztatott, csak győzedelmi mosollyal haladott el mellettem. Ami a könyveimet illeti, ki kellett dobnom őket, újat venni, a füzeteimet meg újra kellett írni. Hurrá!
Ebben a pillanatban épp ruhával a kezembe megyek be a fürdőbe. Igen. Úgy döntöttem megnézem mi lesz Zayn buliján. És ma nagyon elhatároztam magam, hogy hagyom a fenébe a saját stílusom, helyette egy miniruhát vettem fel.
A hajamat megmostam, a szememet kifestettem, a rongyokat magamra aggattam, majd az orbitálisan magas sarkú cipőm felvétele után késznek nyilvánítottam magam. A tükörképemtől majdnem hánynom kellett, de ez van!
A házat nem kellet sokáig keresgélnem, elvégre már 1 km-es távolságból lehetett hallani a pam-pam zenét. Mielőtt bementem, úgy éreztem el kell szívnom egy cigit.
Bent csupa idegenek, mégis ismerős emberek volt a suliból. Kb. 5 perv elteltével valaki átkarolt, majd megláttam az arcát is. Ez Zayn volt, aki nem éppenséggel a józanságról volt híres.
- Mirus! Csakhogy eljöttél! Van ám pia is nem csal narancslé! -vihogott a pofámba, közben elég rendesen végig mért.
- Zayn lennél olyan kedves, és kordában tartanád a tekinteted? Köszi. -néztem rá furcsán, azzal valami ,,üdítőt'' keresni. Persze még meghallottam egy eléggé elcsépelt megjegyzését amit szerintem magának szánt.
- Hmmm harapós cica. Ez tetszik... -majd mélyen belégzett, sóhajtva kifújta, megrázta a fejét, majd 180° -os fordulatot véve távozott.
A konyhában sok menő épp ivóversenyt rendezett. Szánalmas pofák. A nyertes boldogan veregette a mellkasát, akár egy majom, a vesztes pedig földhöz vágta a poharát, ami pici darabokra széttört.
- Figyelem emberek! -szólt bele Zayn egy mikrofonba, kezében pedig két elemlámpa.- Segítség kell. Te, és te... -mutatott rá két random srácra.- gyertek ide. Fogjátok ezt a két lámpát és világítsatok meg két embert az ivóversenyhez. -röhögte el magát.- Zene ki! Villany le! -parancsolta.- És... indul!
Én magamba imádkoztam, hogy ne én legyek az. Nem tudok... vagyis, nem szeretnék sokat inni. Egy ember még régebben egy házibuliban azt mondta, hogy én voltam a party szíve-lelke. Hát igen. Ha egyszer berúgok akkor nincs megállj! És ezt nem akarom itt is megmutatni...
Az elemlámpák felkapcsolódtak, a fények pedig vándoroltam emberről-emberre. Amikor rajtam és a körülöttem lévő lányokon állt meg, mind imádkoztunk. Én azért, hogy ne én legyek, a többiek állításuk szerint, őket választották.
A másik szerencsétlen is kiválasztotta. Helly Fisher. Fújj! Mostmár inkább mégis akartam. Megmutatom neki mit tudok, és lealázom.!
- Hát ez jó válsztás barátom! -veregette meg a hátát Zayn, majd a másik felé fordult.- Nos, ez eléggé beazonosíthatatlan. Kit is akarsz?
- A talpig fekete csajt. -vigyorodott el, én meg csak megforgattam a szemem.
- Miranda Armstrong? Hát oké. -vont vállat.- Csajok ide. A szabály a következő. Aki hamarabb megissza a fél liter sört az nyer, de akinél egy csepp is mellé megy, az rögtön veszt. Értve?
- Ez piskóta lesz. -vette ki Zayn kezei közül óvatosan a poharat.
- Sőt. Babapiskóta. -mosolyodtam el, és én is kirángattam a piám.
- Oké. ''Rom'' -ra. egy... kettő... há... ROM! -mint a villám úgy kezdtük el inni. Fisher már a vége fele feladta, állítása szerint, félre nyelte. Én viszont végig ittam. Amikor kész lettem, elfintorodtam a keserű íztől, a műanyag poharat pedig a lábához dobtam. Ezt mindenki nagyon jól láthatta, hisz az asztal tetején álltunk.
- Ennyi vagy te mocskos ribanc! Csak vigyázz nehogy valami ''mást'' is félre nyelj.
- Ha tudni akarod, a szénsav felment az or...
- Hát persze... -vigorogtam rá, ő meg tehetetlenségében lelökött az asztalról. Csak azzal nem számolt, hogy ez itt nem a suli, ahol nem mernek hozzám érni, nehogy Fisher megharagudjon rájuk, ráadásul ezek itt már majdnem részegek.
A ''közönség'' úsztatott, én meg egyre dagadtam a büszkeségtől.
Mikor tíz perc után lecsillapodtak a kedélyek, elindultam piát keresni. Ha már elkezdtem, nem hagyom abba.
A konyha úszott a viztől és a piától. A hangos üvöltözéstől pedig már a zenét se lehetett hallani. Az emberek elkezdtek dobálózni, én meg kövülten álltam. Egyszer csak nekem dobtak egy papírgalacsint. Villámcsapásként hasított belém a kép amint Louis adott nekem valmi összegyűrt levelet.
Biztos csak bocsánatot akar kérni. Igazából már azt se tudom miért haragszom rá. Ahogy felnéztem, mintha láttam volna őt. De aztán eltűnt.
Kapkodtam a fejem az emberek között, hogy hol lehet, viszont nem bukkantam rá. Aztán felgyorsultak az események, én meg csak a kezemben lévő pezsgőre koncentráltam.
§§§§§
a reggelem iszonyú pocsékan kezdődött. Nem a fejfájás miatt. Sokkal inkább egy kéz miatt ami hirtelen a gyomorszájamba csapódott.
- Áúúcs! Nem tudsz vigyázni ember?! -aztána mellettem lévővel egyszerre ültünk fel. Én azért mert van itt valaki rajtam kívül, ő meg azért mert felismerte a hangomat, csak meg akart győződni róla, hogy ez a valóság, nem álom. Amik ránéztem, kerülgetett a hányinger és a sírógörcs. De hisz ez lehetetlen! Mi nem feküdhettünk le. Nyilván szért nincs rajtunk ruha mert este zuhanyzás után nem akartuk visszavenni a tegnapi koszos ruháinkat. Igen, csakis ez történhetett.
Sóhajtva dőltem vissza és már az se érdekelt, hogy a takaró lecsúszott, így fullba villantottam.
A mellettem fekvő Louis zavartan nézte hol az arcom hol a melleimet. Kicsit már kezdekk idegesíteni.
- Mivan? Nem láttál még melleket?! -fordultam felé, mire ő teljesen lefehéredett. Levegőt venni is elfeljtett, félénken mutogatott a nyakam felé. A fekete hajam jobban eltűrtem, mire majdnem bőgni kezdett mint egy csecsemő.- Mivan?
Ő továbbra se szólt semmit, csak az éjjeliszekrényen kezdett el kutakodni, természetesen háttal nekem. Rögtön a vállán lévő tetoválás szúr szemet nekem. Nos, ha eddig azt hittem semmi rosszabb nem történhet, rosszul gondoltam.
A sírás kerülgetett és azt gondoltam, miért bűntet ennyire Isten?!
Amikor Louis odaadott egy tükröt, és megcsodálhattam lefehéredésének okát, azt hittem elájulok. Ugyanaz a tetoválás van mindkettőnkön, ami nem más mint két lakat egymásba ''csatolva''. Az egyiken Miranda, a másikon Louis név állt, ráadásul, egy csomó szivecske volt a háttérben.
- Louis... a te válladon is ugyan ez van... -suttogtam elhalóan.
- Nee... -kerekedtek ki a szemei.
- Najó, te mire emlékszel?
- Semmire az ég világon. -verte a fejét a párnába.
- A legjobb az lesz ha szépn átvizsgáljuk magunkat és a ruháinkkat. -jelentettem ki magabiztosan, és kiszálltam az ágyból. Louis arca egyből pirosra szineződött.- Nehogy zavarban leszél, csessz meg! Az éjjel lefeküdtünk egymással, és nem tudjuk mit, és hogyan csináltunk. Azt hiszem fontosann dolgunk is van annál hogy zavarba jöjjél a testemtől! Csak láttál már meztelen nőt baszki! Most pedig keress te is nyomokat. -oktattam ki.
Ahogy ő is kiszállt az ágyból, a számba kellett harapnom. Persze ő ezt nem látta. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó teste van. És bármennyire is ostorozom magam, belül azért egy kicsit kívántam.
A szemeimet lehunytam menedékként a látány elől, s ekkor beugrott egy kis videó a tegnap estéről, sajnos csak hang nélkül. Az ahogy Zayn bulijában rengetegen dumálnak hozzám, én meg telefonszámokat írok fel egy darab papírra. Amint összegyűlt kb. 40, összegyűrtem, és betettem a melltartómba.
- Louis... gyere, ezt figyeld! -hívtam ide mikor megláttam a keresett kis cetlit a tegnap ledobott melltartóm kosarában. Ő is odakuporodott mellém.- Te ismered ezeket a telefonszámokat?
- Baszki. Az első az enyém. A második Harryé, a harmadik pedig... -nem tudta befejezni, mivel gyereksírásra lettünk figyelmsek. A szekrényből.- mi a büdös... -káromkodta el magát, mikor megtaláltuk a csecsemőt a ruhák között...
- Hát ez durva. -suttogtam rémülten.
- Héj! Nézd van nála egy levél! -nyúlt oda a baba hasához. Kinyitotta a borítékot, majd felnyögött.- Nincs semmi csak a neve, a születési dátuma, és... a szülei neve. -szorította össze a szemeit.
- De hisz ez csodás! Add csak ide! -kaptam ki a kezéből és gyorsan átfutottam a sorokat. De a java még csak most jött. A szülőkhöz a mi neveink vannak beírva.- Ez inkább borzalmas. De hisz ez lehetetlen! Ez valami félre értés. Hisz tegnap még nem voltam terhes, és nem telt el 9 hónap, max. 9 óra. Najó Louis! Mire emlékszel? Egyátalán hol találkoztunk?
- Hát nem emlékszem olyan sokra mivel picsarészeg voltam, de az eleje még megvan. Tudtam, hogy Zayn bulija már megy, én viszont otthon ültem... gondolkodtam... rólad, rólunk, hogy mit basztam el, és msot utálsz. Mindegy. Aztán úgy döntöttem, mégis benézek arra bulira. Épp amikro beléptem, láttam, amint az ivóversenyen legyőzted Helly-t. Akkor pedig úgy döntöttem, le kell innom magama sárga földig. És ennyi. Neked?
Hát én lefagyva ültem, és leragadtam az első felénél. Gondolkodott rólunk?! Ez kész vicc!
- Én is... -nyögtem fel.- Most mit csináljunk?
- Mira... -hangja kétségbeesett volt.- ugye ez a te lakásod?
Na most rendesen megilyesztett.
- Bazdmeg! Én meg azt hittem nálad vagyunk!
- Mi az isten történt az este?!
Megsemmisülve dőltem le a szőnyegre, és nem nagyon zavartattam magam, hogy csak egy fekete tangabugyi van rajtam.
- Najó! Keressünk valami nyomot. Ki kell derítenünk hol vagyunk, és ki ez a gyerek. -temettem az arcom a tenyerembe, majd felálltam, körbejártam a szobát, és mint kiderült, egy aranyos kis házban vagyunk, szép, rendezett kerttel.- Héj Louis, ezt figyeld egy újság! -mohón olvasni kezdtem a sorokat, de amint odaért mellém Lou kiestek a lapok a kezeimből. Maga felé fordított, és mélyen a szemembe nézett, ami biztosan nehezen ment neki, tekintve arra, hogy felül meztelen vagyok.
- Hol vagyunk? -rázott meg egy picit, mire üveges tekintettel néztem rá.
- Rio-ban.
- Brazíliában?
- Igen. -bólintottam aprót.- Hát biztosan jó buli volt. -huppantam le az ágyra, a kezeim a hasamra estek, de hirtelen valami fémes koccant a köldökpirszingemmel. Amint megláttam, megint az volt az első gondolatom : ''Miért bűntetsz ennyire, uram?''- Bazdmeg, mégis mi a fene folyik itt? -pattantam fel, mire ő is a kezeire nézett.
- Nem ez nem lehet... ugye ez nem az amire gondolok?
- De igen Louis... ezek eljegyzési gyűrűk.
Most épp péntek délután van. A suliban komolyan senki nem szólt hozzám csak Ben néhanapján. Még Fisher sem basztatott, csak győzedelmi mosollyal haladott el mellettem. Ami a könyveimet illeti, ki kellett dobnom őket, újat venni, a füzeteimet meg újra kellett írni. Hurrá!
Ebben a pillanatban épp ruhával a kezembe megyek be a fürdőbe. Igen. Úgy döntöttem megnézem mi lesz Zayn buliján. És ma nagyon elhatároztam magam, hogy hagyom a fenébe a saját stílusom, helyette egy miniruhát vettem fel.
A hajamat megmostam, a szememet kifestettem, a rongyokat magamra aggattam, majd az orbitálisan magas sarkú cipőm felvétele után késznek nyilvánítottam magam. A tükörképemtől majdnem hánynom kellett, de ez van!
A házat nem kellet sokáig keresgélnem, elvégre már 1 km-es távolságból lehetett hallani a pam-pam zenét. Mielőtt bementem, úgy éreztem el kell szívnom egy cigit.
Bent csupa idegenek, mégis ismerős emberek volt a suliból. Kb. 5 perv elteltével valaki átkarolt, majd megláttam az arcát is. Ez Zayn volt, aki nem éppenséggel a józanságról volt híres.
- Mirus! Csakhogy eljöttél! Van ám pia is nem csal narancslé! -vihogott a pofámba, közben elég rendesen végig mért.
- Zayn lennél olyan kedves, és kordában tartanád a tekinteted? Köszi. -néztem rá furcsán, azzal valami ,,üdítőt'' keresni. Persze még meghallottam egy eléggé elcsépelt megjegyzését amit szerintem magának szánt.
- Hmmm harapós cica. Ez tetszik... -majd mélyen belégzett, sóhajtva kifújta, megrázta a fejét, majd 180° -os fordulatot véve távozott.
A konyhában sok menő épp ivóversenyt rendezett. Szánalmas pofák. A nyertes boldogan veregette a mellkasát, akár egy majom, a vesztes pedig földhöz vágta a poharát, ami pici darabokra széttört.
- Figyelem emberek! -szólt bele Zayn egy mikrofonba, kezében pedig két elemlámpa.- Segítség kell. Te, és te... -mutatott rá két random srácra.- gyertek ide. Fogjátok ezt a két lámpát és világítsatok meg két embert az ivóversenyhez. -röhögte el magát.- Zene ki! Villany le! -parancsolta.- És... indul!
Én magamba imádkoztam, hogy ne én legyek az. Nem tudok... vagyis, nem szeretnék sokat inni. Egy ember még régebben egy házibuliban azt mondta, hogy én voltam a party szíve-lelke. Hát igen. Ha egyszer berúgok akkor nincs megállj! És ezt nem akarom itt is megmutatni...
Az elemlámpák felkapcsolódtak, a fények pedig vándoroltam emberről-emberre. Amikor rajtam és a körülöttem lévő lányokon állt meg, mind imádkoztunk. Én azért, hogy ne én legyek, a többiek állításuk szerint, őket választották.
A másik szerencsétlen is kiválasztotta. Helly Fisher. Fújj! Mostmár inkább mégis akartam. Megmutatom neki mit tudok, és lealázom.!
- Hát ez jó válsztás barátom! -veregette meg a hátát Zayn, majd a másik felé fordult.- Nos, ez eléggé beazonosíthatatlan. Kit is akarsz?
- A talpig fekete csajt. -vigyorodott el, én meg csak megforgattam a szemem.
- Miranda Armstrong? Hát oké. -vont vállat.- Csajok ide. A szabály a következő. Aki hamarabb megissza a fél liter sört az nyer, de akinél egy csepp is mellé megy, az rögtön veszt. Értve?
- Ez piskóta lesz. -vette ki Zayn kezei közül óvatosan a poharat.
- Sőt. Babapiskóta. -mosolyodtam el, és én is kirángattam a piám.
- Oké. ''Rom'' -ra. egy... kettő... há... ROM! -mint a villám úgy kezdtük el inni. Fisher már a vége fele feladta, állítása szerint, félre nyelte. Én viszont végig ittam. Amikor kész lettem, elfintorodtam a keserű íztől, a műanyag poharat pedig a lábához dobtam. Ezt mindenki nagyon jól láthatta, hisz az asztal tetején álltunk.
- Ennyi vagy te mocskos ribanc! Csak vigyázz nehogy valami ''mást'' is félre nyelj.
- Ha tudni akarod, a szénsav felment az or...
- Hát persze... -vigorogtam rá, ő meg tehetetlenségében lelökött az asztalról. Csak azzal nem számolt, hogy ez itt nem a suli, ahol nem mernek hozzám érni, nehogy Fisher megharagudjon rájuk, ráadásul ezek itt már majdnem részegek.
A ''közönség'' úsztatott, én meg egyre dagadtam a büszkeségtől.
Mikor tíz perc után lecsillapodtak a kedélyek, elindultam piát keresni. Ha már elkezdtem, nem hagyom abba.
A konyha úszott a viztől és a piától. A hangos üvöltözéstől pedig már a zenét se lehetett hallani. Az emberek elkezdtek dobálózni, én meg kövülten álltam. Egyszer csak nekem dobtak egy papírgalacsint. Villámcsapásként hasított belém a kép amint Louis adott nekem valmi összegyűrt levelet.
Biztos csak bocsánatot akar kérni. Igazából már azt se tudom miért haragszom rá. Ahogy felnéztem, mintha láttam volna őt. De aztán eltűnt.
Kapkodtam a fejem az emberek között, hogy hol lehet, viszont nem bukkantam rá. Aztán felgyorsultak az események, én meg csak a kezemben lévő pezsgőre koncentráltam.
§§§§§
a reggelem iszonyú pocsékan kezdődött. Nem a fejfájás miatt. Sokkal inkább egy kéz miatt ami hirtelen a gyomorszájamba csapódott.
- Áúúcs! Nem tudsz vigyázni ember?! -aztána mellettem lévővel egyszerre ültünk fel. Én azért mert van itt valaki rajtam kívül, ő meg azért mert felismerte a hangomat, csak meg akart győződni róla, hogy ez a valóság, nem álom. Amik ránéztem, kerülgetett a hányinger és a sírógörcs. De hisz ez lehetetlen! Mi nem feküdhettünk le. Nyilván szért nincs rajtunk ruha mert este zuhanyzás után nem akartuk visszavenni a tegnapi koszos ruháinkat. Igen, csakis ez történhetett.
Sóhajtva dőltem vissza és már az se érdekelt, hogy a takaró lecsúszott, így fullba villantottam.
A mellettem fekvő Louis zavartan nézte hol az arcom hol a melleimet. Kicsit már kezdekk idegesíteni.
- Mivan? Nem láttál még melleket?! -fordultam felé, mire ő teljesen lefehéredett. Levegőt venni is elfeljtett, félénken mutogatott a nyakam felé. A fekete hajam jobban eltűrtem, mire majdnem bőgni kezdett mint egy csecsemő.- Mivan?
Ő továbbra se szólt semmit, csak az éjjeliszekrényen kezdett el kutakodni, természetesen háttal nekem. Rögtön a vállán lévő tetoválás szúr szemet nekem. Nos, ha eddig azt hittem semmi rosszabb nem történhet, rosszul gondoltam.
A sírás kerülgetett és azt gondoltam, miért bűntet ennyire Isten?!
Amikor Louis odaadott egy tükröt, és megcsodálhattam lefehéredésének okát, azt hittem elájulok. Ugyanaz a tetoválás van mindkettőnkön, ami nem más mint két lakat egymásba ''csatolva''. Az egyiken Miranda, a másikon Louis név állt, ráadásul, egy csomó szivecske volt a háttérben.
- Louis... a te válladon is ugyan ez van... -suttogtam elhalóan.
- Nee... -kerekedtek ki a szemei.
- Najó, te mire emlékszel?
- Semmire az ég világon. -verte a fejét a párnába.
- A legjobb az lesz ha szépn átvizsgáljuk magunkat és a ruháinkkat. -jelentettem ki magabiztosan, és kiszálltam az ágyból. Louis arca egyből pirosra szineződött.- Nehogy zavarban leszél, csessz meg! Az éjjel lefeküdtünk egymással, és nem tudjuk mit, és hogyan csináltunk. Azt hiszem fontosann dolgunk is van annál hogy zavarba jöjjél a testemtől! Csak láttál már meztelen nőt baszki! Most pedig keress te is nyomokat. -oktattam ki.
Ahogy ő is kiszállt az ágyból, a számba kellett harapnom. Persze ő ezt nem látta. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó teste van. És bármennyire is ostorozom magam, belül azért egy kicsit kívántam.
A szemeimet lehunytam menedékként a látány elől, s ekkor beugrott egy kis videó a tegnap estéről, sajnos csak hang nélkül. Az ahogy Zayn bulijában rengetegen dumálnak hozzám, én meg telefonszámokat írok fel egy darab papírra. Amint összegyűlt kb. 40, összegyűrtem, és betettem a melltartómba.
- Louis... gyere, ezt figyeld! -hívtam ide mikor megláttam a keresett kis cetlit a tegnap ledobott melltartóm kosarában. Ő is odakuporodott mellém.- Te ismered ezeket a telefonszámokat?
- Baszki. Az első az enyém. A második Harryé, a harmadik pedig... -nem tudta befejezni, mivel gyereksírásra lettünk figyelmsek. A szekrényből.- mi a büdös... -káromkodta el magát, mikor megtaláltuk a csecsemőt a ruhák között...
- Hát ez durva. -suttogtam rémülten.
- Héj! Nézd van nála egy levél! -nyúlt oda a baba hasához. Kinyitotta a borítékot, majd felnyögött.- Nincs semmi csak a neve, a születési dátuma, és... a szülei neve. -szorította össze a szemeit.
- De hisz ez csodás! Add csak ide! -kaptam ki a kezéből és gyorsan átfutottam a sorokat. De a java még csak most jött. A szülőkhöz a mi neveink vannak beírva.- Ez inkább borzalmas. De hisz ez lehetetlen! Ez valami félre értés. Hisz tegnap még nem voltam terhes, és nem telt el 9 hónap, max. 9 óra. Najó Louis! Mire emlékszel? Egyátalán hol találkoztunk?
- Hát nem emlékszem olyan sokra mivel picsarészeg voltam, de az eleje még megvan. Tudtam, hogy Zayn bulija már megy, én viszont otthon ültem... gondolkodtam... rólad, rólunk, hogy mit basztam el, és msot utálsz. Mindegy. Aztán úgy döntöttem, mégis benézek arra bulira. Épp amikro beléptem, láttam, amint az ivóversenyen legyőzted Helly-t. Akkor pedig úgy döntöttem, le kell innom magama sárga földig. És ennyi. Neked?
Hát én lefagyva ültem, és leragadtam az első felénél. Gondolkodott rólunk?! Ez kész vicc!
- Én is... -nyögtem fel.- Most mit csináljunk?
- Mira... -hangja kétségbeesett volt.- ugye ez a te lakásod?
Na most rendesen megilyesztett.
- Bazdmeg! Én meg azt hittem nálad vagyunk!
- Mi az isten történt az este?!
Megsemmisülve dőltem le a szőnyegre, és nem nagyon zavartattam magam, hogy csak egy fekete tangabugyi van rajtam.
- Najó! Keressünk valami nyomot. Ki kell derítenünk hol vagyunk, és ki ez a gyerek. -temettem az arcom a tenyerembe, majd felálltam, körbejártam a szobát, és mint kiderült, egy aranyos kis házban vagyunk, szép, rendezett kerttel.- Héj Louis, ezt figyeld egy újság! -mohón olvasni kezdtem a sorokat, de amint odaért mellém Lou kiestek a lapok a kezeimből. Maga felé fordított, és mélyen a szemembe nézett, ami biztosan nehezen ment neki, tekintve arra, hogy felül meztelen vagyok.
- Hol vagyunk? -rázott meg egy picit, mire üveges tekintettel néztem rá.
- Rio-ban.
- Brazíliában?
- Igen. -bólintottam aprót.- Hát biztosan jó buli volt. -huppantam le az ágyra, a kezeim a hasamra estek, de hirtelen valami fémes koccant a köldökpirszingemmel. Amint megláttam, megint az volt az első gondolatom : ''Miért bűntetsz ennyire, uram?''- Bazdmeg, mégis mi a fene folyik itt? -pattantam fel, mire ő is a kezeire nézett.
- Nem ez nem lehet... ugye ez nem az amire gondolok?
- De igen Louis... ezek eljegyzési gyűrűk.











