- Miranda Armstrong -
- Hol vagyunk? -rázott meg egy picit, mire üveges tekintettel néztem rá.
- Rio-ban.
- Brazíliában?
- Igen. -bólintottam aprót.- Hát biztosan jó buli volt. -huppantam le az ágyra, a kezeim a hasamra estek, de hirtelen valami fémes koccant a köldökpirszingemmel. Amint megláttam, megint az volt az első gondolatom : ''Miért büntetsz ennyire, uram?''- Bazdmeg, mégis mi a fene folyik itt? -pattantam fel, mire ő is a kezeire nézett.
- Nem ez nem lehet... ugye ez nem az amire gondolok?
- De igen Louis... ezek eljegyzési gyűrűk.
- Csak ezt neeeee. Komolyan, miért kell minden miatt nekem szívni? Ajjjj.
- Na nem...Nem fogsz te itt nekem bőgni. szépen segíteni fogsz, megoldunk mindent és aztán elfelejtjük egymást. Legalábbis azután hogy elballagtunk. -oktattam ki. Úgy látszik, hogy én nem keményítenék be, akkor ő már rég sírna.
Néma csendben ültünk egymás mellett a földön. Illetve próbáltunk volna. Most nincs semennyi időnk se gondolkodni, elvégre itt egy gyerek és a kontinens másik végében kötöttünk ki, tetkó virít a hátunkon és el vagyunk jegyezve. Szóval semmi vesztegetni való időnk sincs.
- Louis?
- Hmm? -emelte rám a szemeit, ami kicsit jobban csillogott mint szokott. Sírt volna?
- Szerinted hogy oldjuk meg azt az egészet?
- Fogalmam sincs. -fogta a fejét.- Azt se tudom hogyan kerültünk ide. Igazából nehogy félre érts de ez egy kicsit vicces.
- Vicces? Szerinted vicces?
- Nehogy megegyél egészben. -nevetett fel.- Én csak arra értettem, hogy itt vagyunk ketten, egy undorító, ocsmány panzióban, Brazíliában. Itt egy gyerek aki azt se tudjuk ki.
- Ez miért lenne vicces? -húztam össze a szemöldököm és ültem feljebb. Mosolyra húzódott a számra, mikor végig mért és utána alig bírt megszólalni. Bár ez asszem rám is igaz. Na jó, most nem gondolhatok semmi perverz dologra.
- Kicsit, de tényleg picit, -mutatta az ujjaival is a ''picit''- úgy érzem magam mint egy apuka. -Hát itt volt végem! Olyan röhögő görcsöt kaptam hogy az már a hasamnak fáj. A könnyeim is szinte kifolytak. Azért láttam, hogy ő is mosolygott rajta de aztán elkomorodott.
- Bocsi...-köszörültem meg a torkom.- Sajnálom. Viszont most minden viccet félretéve jobb lesz ha gondolkodni kezdünk.
- Rendben. -bólintott.- Talán azzal kéne kezdeni, hogy átnézzük a ruháinkat hátha van valami kis pénz nálunk. -helyeslően bólogattam, majd felpattantam és felszedegettem a ruháimat a padlóról. Először logikusan a táskámat néztem meg, de nem igazán sok volt benne. A pénztárcám, amiben alig 40 dolcsi volt. A telefonom még. De hát kit hívnék fel? Röhejes... Aztán ott volt még...egy...
-Úristen...Louis, mondd hogy mi az éjjel nem loptunk el semmit. Kérlek!
- Nem tudom, nem emlékszem, miért? -kukkantott bele a táskámba.- Nem értelek? Min vagy kiakadva? -én csak a szemeimet forgatva halásztam ki egy ékszeres dobozt. kinyitottam a szeme előtt ekkor neki is leeset.ű
- Igazi arany nyaklánc, fülbevalóval. Ráadásul gyémánt kövekkel díszesítve. -hunytam le a szeme és iszonyatosan rettegni kezdtem, hogy mi lesz velem ezek után.
- Folytassunk inkább a kutatást. -bár nem kellett sokat keresgélnie, talált újabb nyomot, amitől csak még jobban homályosodott az emlékezetem és most már végképp nem tudtam hova tenni a dolgokat.
- Te. Remélem ez se rablás nyoma... -halkult el majd a bőrdzsekije belső zsebében talált 2000 dollárt.
- Na jó. A legjobb az lesz, ha most szépen összepakolunk, felöltözünk, az ékszert itt hagyjuk, és megyünk a reptérre mint egy újdonsült család. semmi feltűnés, semmi.
-Asszonyom. hiába akarja itt bizonygatni, hogy az csöppség a maga gyermeke, útlevél nélkül nem mehet magukkal a gyerek. -állta el az utamat egy nagy, dagadt rendőr.
- Nekem sürgősen vissza kell mennem Floridába. Az anyukám temetésére. Nehogy most csesszen ki velem! Érti?! MEGHALT AZ ANYÁM!! -bőgtem el magam, gondolatban pedig megveregettem a vállam, a tökéletes szerepelésem miatt. Louis pedig próbált nyugtatni, pont mint egy igazi férj. Az elején ugyan megijedt, hogy mi van velem, de szerencsére könnyen leesett neki a tantusz. -A nő aki felnevelt, miután apukám elhagyott minket! Magára maradt 17 évesen egy csecsemővel, nekem csak ő volt az egyetlen családtagom! És maga most mindent elront! -nézett mélyen, zokogva a pasi szemei közé, akinek nem kell sok és elbőgi magát.- Az édesanyám. Meghalt. Fel tudja ezt maga fogni? Nincs többé. És most nyugodtam ott lehetnék a temetésén, és még utoljára elköszönhetnék tőle. De maga elveszi tőlem! -hirtelen irányt változtattam a fejemmel, bele Louis vállába. Csak hogy hihető legyen amit csinálunk. ''Férjem'' egy kezével simogatta a vállam a másikkal pedig a ''gyerekünket'' tartotta.
- Nyugodj meg drágám. -simított végig a hajamon.- Átvészeljük ezt az egészet. Ha nem lehetsz ott ez egyetlen hozzátartozód temetésén... akkor menj te. Én itt maradok! A gyerekünkkel! És majd megoldjuk valahogy! Nem akarlak elveszíteni! Remélem nagyon hamar látni fogjuk egymást!
Hirtelen egy bőgés hangot hallunk. Felnézünk, de most nem gyerek hanem a csávó volt. Elbőgte magát! Ilyen nincs! Ekkorát alakítottunk volna? Pedig már tényleg kezdtem megijedni, hogy nem enged át.
- Menjenek... Maguknál szebb családot még soha életemben nem láttam. Hogy tud két ember ennyi áldozatot hozni egymásért?...Siessenek mielőtt lekésik a gépet!
- Uramisten köszönöm!! Mégis ott lehetek az anyukám mellett! -bőgtem én is el magam. Bár belül már röhögőgörcsöt kaptam. Louis gyorsan a csávó kezébe nyomta a pénzt, sőt, borravalót is adott beki eleget. Karon ragadt és elhúzott amilyen gyorsan csak tudott. Siettünk, pont befértünk még a buszba ami a gép bejáratához visz. Sejtettük, hogy a rendőr már nem figyel, de még mindig alakítottuk a szerepünket. Sose lehet tudni. Leültünk, de még mindig nem röhögtük el magunkat. Kezembe vettem a gyereket és úgy néztem. Nagyon helyes kis csöppség. Felszáll a gép, mi meg Louisval egymás szemébe nézünk. Mélyen...talán már túl mélyen. elkezdtem mosolyogni, utána már egyikőnk se tudta vissza tartani, és a vállába fúrtam a fejem, ő meg a fejemnek támasztotta az övét és úgy roskadtunk meg a röhögéstől.
Kellett egy pár perc, hogy le tudjunk nyugodni. elhúzódtam tőle, és a kicsire tereltem a figyelmem, aki olyan édesen aludt, hogy a szívem szorult össze. Nekem nincs szívem beadni az árvaházba. Főleg ha ilyen cukin alszik. Oldalra döntve van a feje, a nyakánál a husi hurkásodik, a szája résnyire ki van nyitva ahonnan folyik ki egy kicsi nyál, de ennek ellenére is zabálni való. Louis észre vette, hogy a kicsit nézem, majd megszorította a kezem. A szemeibe nézett és magabiztosan mondta.
- Nekem nincs szívem beadni őt egy árvaházba. Ha már elhoztuk őt, megmentve ezzel a jövőjét, nem tudom visszanyomni egy olyan helyre. Maximum én nevelem fel, ha te nem akarod. Érthető, hisz részegek voltunk...
- Louis. Még azt se tudod mi a véleményem erről. -mosolyodtam el.- Ugyan így gondoltam én is. Csak én azt hittem, hogy te nem akarod megtartani a kicsit.
- Dehogy! Már most nagyon a szívemhez nőtt. De akkor mit fogunk csinálni? Úgy fogunk viselkedni mintha a szülei lennénk?
- Nyugi. Egyenlőre még kicsi, szóval nem fogja fel, csak kicsit kell játszanunk. aztán nagyobb lesz és meg fogja érteni hogy mi nem vagyunk együtt. Addig meg az is lehet, hogy nálam lakik, hisz egyedül élek. -szegeztem le a fejem. Erről a nagymamám jutott az eszembe. Iszonyatosan hiányzik. Persze tudom, valahol élnek a szüleim is, csak éppen szarnak a fejemre. Louis az állam alá nyúlt, felemelte a fejem, és úgy mondta:
- Tudom. Nem kell játszanod előttem, hogy mennyire erős vagy. Nyugodtan sírj. Sírd ki magad, hidd el jobb lesz. És felőlem oké, majd minden nap suli után átmegyek, és vigyázunk a kicsire, meg leckét írunk meg majd el leszünk. nem kell félned, hogy egyedül maradsz egy gyerekkel. Számíthatsz rám. -mosolygott rám én meg kikerekedett szemekkel bámultam rá, mint egy hülyére, Amióta a nagymamám meghalt, azóta senki nem biztatott ennyire.
- Köszönöm. -mosolyogtam rá hálásan.- És szerinted mi legyen a neve? -kérdeztem mire hangosan felnevetett.- Most mi az? szerintem igenis fontos ilyet megbeszélnünk. -röhögtem fel. Mindketten hosszasan gondolkodtunk.
-Dorothe! -hangzott a válasz mindkettőnk szájából, pedig nem is beszéltünk össze. Én például úgy meglepődtem, hogy félre is nyeltem és köhögő roham tört rám.
-Hát azt hiszem ez tényleg a legjobb név lesz. -röhögött fel Louis.- Tudod mit kéne most csinálni.
- Na?
-Aludni! -hát ez kész. Még csak nem rég keltünk fel. De nem baj, hisz ettől az egész cucctól tényleg le lehet fáradni. Válasz helyett csak a vállára döntöttem a fejem, és úgy aludtam el...
Itt állunk Miranda háza előtt, és épp ciki helyzetbe vagyunk. Elfelejtettünk egy nagyon fontos dolgot. Babacuccokat venni. Se pelus, se ruha, se semmi. Pedig elég fontos lenne, mert átázott Dorothe pelenkája.
- Na jó, én elmegyek gyorsan pelenkát venni, te addig menj be hozzám, -adta oda a lakáskulcsait- és mosd meg a gyerek seggét. -nevetett fel, majd beült a kocsijába és elhajtott. Egyedül maradtam a kislányommal, Mirandáéknál. Ráadásul ha nem volt a kulcscsomón 15 kulcs akkor egy se! Kösz szépen. -röhögtem fel magamban. Szerencsére az ötödik kulcs pont az volt, így sikerült bejutnom. A dzsekimet és a cipőmet ledobtam a földre, majd körbesétáltam a lakáson. Eléggé aranyos, nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Bezzeg a mienk! Ha nem lenne otthon senki félnék egyedül! Na jó azért nem, de látszik, hogy a szüleim jól élnek.
Sikerült megtalálnom a fürdőszobát, ahol a mosdóba hirtelen megengedtem egy kis meleg vizet, így lett egy rögtönzött baba fürdőkádam. megmostam a kezem, majd szappannal megmosdattam Dorothe-t is. Nagyon aranyos kislány. Barna haja és kék virító szemei vannak. Ennivaló.
Gyorsan kivettem a szekrényből egy törölközőt és belecsavartam a kicsit, úgy mentem le a konyhába. Töltöttem magamnak egy kis vizet, de Dorothe is szomjas volt. Szerencsére akkor jött be Miranda.
- Mondd, hogy vettél cumis üveget! -nézek rá boci szemekkel, de a válasz csak egy bólintás, amire megörültem, hogy nem kell sokáig agyalnom.
- De előtte el kell mosni! -futott oda a mosogatóhoz, pár percen belül pedig már langyos tejet iszogatott a bébi. Mira oda ment a zacskóhoz amit letesz az asztalra, úgy mutogatja miket vett.- Csak a legfontosabbakat, mert most tizenöt percen belül el fogunk indulni vásárolni gyerek cuccokat. Szóval, pelust, popsitörlőt, cumisüveget, egy cumit, hintőport, egy body-t, zoknit, és egy plüss alvóállatkát. -nevette el magát, én meg nem tudtam megállni, hogy nem mosolyogjak rajta. Észrevettem ám, mindig csinál valamit, amin lehet nevetni. Sose unatkozik! Valahogy mindenkinek színt visz az életébe.
Dorothe elvette a szájától a cumisüveget én meg letettem ez asztalra. Olyan aranyos, itt alszik a karjaimban. -Gyere te is, most tisztába fogjuk tenni a picit. És te is végig fogod nézni hogyan kell. Te is fogod ezt csinálni, nehogy azt hidd!
Ment fel az emeletre, én meg mentem utána a picurral .Leterített egy törölközőt a szőnyegre, arra ráfektette Dorothe-t, majd magyarázni kezdte, mit hogyan kell csinálni. Igazából nem nagyon foglalt le, inkább az ahogyan mondta. gyönyörű kék szemei vannak. Viszont. Ahogy észreveszi, hogy nem figyelek rá, dühös lett, így a kék szemei is egycsapásra barnák lettek. Inkább nem szóltam semmit, biztos nem ő tehet róla, de ez akkor is fura.
Lehordta a fejem, de nem nagyon érdekelt. Végre sikerült összeszednünk magunkat, és elindultunk. először hozzánk mentünk be, hogy tudjak hozni egy pis pénzt. Elvégre az eléggé el fog kelleni egy gyerek mellett. Ruhát is hoztam magamnak holnapra, meg pizsamát, mert ma Miráéknál alszom. Lesz még egy két ilyen alkalom, szóval hozzá kell szoknunk. Azután az első utunkba eső baba boltba be is mentünk. vettünk sok-sok ruhát, zoknikat, cipőket, babakocsit, babahordozót, még cumisüvegeket, meg ilyen apróságokat. Ezekkel elmentünk Mirához, lepakoltunk majd mentünk az ikea-ba bababútorokat, babaágyat meg ilyeneket venni. Máris úgy érzem hogy tökéletes élete lesz ennek a kislánynak, és ez mosolygásra is buzdít. Kezdtem eléggé megkedvelni Dorothe-t, úgy mint a ''mamáját''. Persze ezt neki nem szabad megtudnia.
Leparkoltunk a ház előtt én bevittem a cuccokat, Mira meg a gyereket. volt vagy nyolc óra mire betoppantunk.
- Szerintem most ne szórakozzunk a babaággyal se semmivel, menjünk gyorsan fürdeni és aludni. -mondta Miranda már félálomban.
- Menjél előbb te, addig vigyázok Dorothe-ra. -hálásan mosolygott, és el is tűnt a lépcső tetején. Furcsa itt lenni. Ezt az egészet még fel kell teljesen dolgoznom.
Gyorsan melegítek egy kis tejet amit a cumisüvegbe töltök és a kislányomnak adom. Ezt még gyakorolnom kell. Kislányom...
- Itt is vagyok. -zökkentett ki Mira a gondolkodásomból. Ha nem lennék ennyire fáradt, szerintem még meg is bámultam volna a hosszú lábait. A vágások a combjain sajnos még mindig látszódtak de ő azokkal is szép.... Na jó. itt az idő fürödni. Hangtalanul adom át neki Dorothe-t és megyek a pizsamámmal a zuhanyzóba. Megengedem magamra a meleg vizet amitől csak rosszabbul érzem magam, mert az jutott eszembe, hogy ilyen melegség tölt el Mira mellett is. letusolom magam, kiszállok, megtörülközök, direkt siettem, hogy még jó éjszakát tudjak neki kívánni. A szobába érve viszont láttam, már békésen alszik. Mellette szépen megvolt ágyazva még egy főnek, jelen esetben nekem. Bebújtam az ágyba, puszit nyomtam a közöttünk alvó Dorothe arcára, még pár percig néztem Mira alvó arcát, majd mintha álomport szórtak volna rám, bealudtam.
- Bocsi...-köszörültem meg a torkom.- Sajnálom. Viszont most minden viccet félretéve jobb lesz ha gondolkodni kezdünk.
- Rendben. -bólintott.- Talán azzal kéne kezdeni, hogy átnézzük a ruháinkat hátha van valami kis pénz nálunk. -helyeslően bólogattam, majd felpattantam és felszedegettem a ruháimat a padlóról. Először logikusan a táskámat néztem meg, de nem igazán sok volt benne. A pénztárcám, amiben alig 40 dolcsi volt. A telefonom még. De hát kit hívnék fel? Röhejes... Aztán ott volt még...egy...
-Úristen...Louis, mondd hogy mi az éjjel nem loptunk el semmit. Kérlek!
- Nem tudom, nem emlékszem, miért? -kukkantott bele a táskámba.- Nem értelek? Min vagy kiakadva? -én csak a szemeimet forgatva halásztam ki egy ékszeres dobozt. kinyitottam a szeme előtt ekkor neki is leeset.ű
- Igazi arany nyaklánc, fülbevalóval. Ráadásul gyémánt kövekkel díszesítve. -hunytam le a szeme és iszonyatosan rettegni kezdtem, hogy mi lesz velem ezek után.
- Folytassunk inkább a kutatást. -bár nem kellett sokat keresgélnie, talált újabb nyomot, amitől csak még jobban homályosodott az emlékezetem és most már végképp nem tudtam hova tenni a dolgokat.
- Te. Remélem ez se rablás nyoma... -halkult el majd a bőrdzsekije belső zsebében talált 2000 dollárt.
- Na jó. A legjobb az lesz, ha most szépen összepakolunk, felöltözünk, az ékszert itt hagyjuk, és megyünk a reptérre mint egy újdonsült család. semmi feltűnés, semmi.
-2 órával később-
-Asszonyom. hiába akarja itt bizonygatni, hogy az csöppség a maga gyermeke, útlevél nélkül nem mehet magukkal a gyerek. -állta el az utamat egy nagy, dagadt rendőr.
- Nekem sürgősen vissza kell mennem Floridába. Az anyukám temetésére. Nehogy most csesszen ki velem! Érti?! MEGHALT AZ ANYÁM!! -bőgtem el magam, gondolatban pedig megveregettem a vállam, a tökéletes szerepelésem miatt. Louis pedig próbált nyugtatni, pont mint egy igazi férj. Az elején ugyan megijedt, hogy mi van velem, de szerencsére könnyen leesett neki a tantusz. -A nő aki felnevelt, miután apukám elhagyott minket! Magára maradt 17 évesen egy csecsemővel, nekem csak ő volt az egyetlen családtagom! És maga most mindent elront! -nézett mélyen, zokogva a pasi szemei közé, akinek nem kell sok és elbőgi magát.- Az édesanyám. Meghalt. Fel tudja ezt maga fogni? Nincs többé. És most nyugodtam ott lehetnék a temetésén, és még utoljára elköszönhetnék tőle. De maga elveszi tőlem! -hirtelen irányt változtattam a fejemmel, bele Louis vállába. Csak hogy hihető legyen amit csinálunk. ''Férjem'' egy kezével simogatta a vállam a másikkal pedig a ''gyerekünket'' tartotta.
- Nyugodj meg drágám. -simított végig a hajamon.- Átvészeljük ezt az egészet. Ha nem lehetsz ott ez egyetlen hozzátartozód temetésén... akkor menj te. Én itt maradok! A gyerekünkkel! És majd megoldjuk valahogy! Nem akarlak elveszíteni! Remélem nagyon hamar látni fogjuk egymást!
Hirtelen egy bőgés hangot hallunk. Felnézünk, de most nem gyerek hanem a csávó volt. Elbőgte magát! Ilyen nincs! Ekkorát alakítottunk volna? Pedig már tényleg kezdtem megijedni, hogy nem enged át.
- Menjenek... Maguknál szebb családot még soha életemben nem láttam. Hogy tud két ember ennyi áldozatot hozni egymásért?...Siessenek mielőtt lekésik a gépet!
- Uramisten köszönöm!! Mégis ott lehetek az anyukám mellett! -bőgtem én is el magam. Bár belül már röhögőgörcsöt kaptam. Louis gyorsan a csávó kezébe nyomta a pénzt, sőt, borravalót is adott beki eleget. Karon ragadt és elhúzott amilyen gyorsan csak tudott. Siettünk, pont befértünk még a buszba ami a gép bejáratához visz. Sejtettük, hogy a rendőr már nem figyel, de még mindig alakítottuk a szerepünket. Sose lehet tudni. Leültünk, de még mindig nem röhögtük el magunkat. Kezembe vettem a gyereket és úgy néztem. Nagyon helyes kis csöppség. Felszáll a gép, mi meg Louisval egymás szemébe nézünk. Mélyen...talán már túl mélyen. elkezdtem mosolyogni, utána már egyikőnk se tudta vissza tartani, és a vállába fúrtam a fejem, ő meg a fejemnek támasztotta az övét és úgy roskadtunk meg a röhögéstől.
Kellett egy pár perc, hogy le tudjunk nyugodni. elhúzódtam tőle, és a kicsire tereltem a figyelmem, aki olyan édesen aludt, hogy a szívem szorult össze. Nekem nincs szívem beadni az árvaházba. Főleg ha ilyen cukin alszik. Oldalra döntve van a feje, a nyakánál a husi hurkásodik, a szája résnyire ki van nyitva ahonnan folyik ki egy kicsi nyál, de ennek ellenére is zabálni való. Louis észre vette, hogy a kicsit nézem, majd megszorította a kezem. A szemeibe nézett és magabiztosan mondta.
- Nekem nincs szívem beadni őt egy árvaházba. Ha már elhoztuk őt, megmentve ezzel a jövőjét, nem tudom visszanyomni egy olyan helyre. Maximum én nevelem fel, ha te nem akarod. Érthető, hisz részegek voltunk...
- Louis. Még azt se tudod mi a véleményem erről. -mosolyodtam el.- Ugyan így gondoltam én is. Csak én azt hittem, hogy te nem akarod megtartani a kicsit.
- Dehogy! Már most nagyon a szívemhez nőtt. De akkor mit fogunk csinálni? Úgy fogunk viselkedni mintha a szülei lennénk?
- Nyugi. Egyenlőre még kicsi, szóval nem fogja fel, csak kicsit kell játszanunk. aztán nagyobb lesz és meg fogja érteni hogy mi nem vagyunk együtt. Addig meg az is lehet, hogy nálam lakik, hisz egyedül élek. -szegeztem le a fejem. Erről a nagymamám jutott az eszembe. Iszonyatosan hiányzik. Persze tudom, valahol élnek a szüleim is, csak éppen szarnak a fejemre. Louis az állam alá nyúlt, felemelte a fejem, és úgy mondta:
- Tudom. Nem kell játszanod előttem, hogy mennyire erős vagy. Nyugodtan sírj. Sírd ki magad, hidd el jobb lesz. És felőlem oké, majd minden nap suli után átmegyek, és vigyázunk a kicsire, meg leckét írunk meg majd el leszünk. nem kell félned, hogy egyedül maradsz egy gyerekkel. Számíthatsz rám. -mosolygott rám én meg kikerekedett szemekkel bámultam rá, mint egy hülyére, Amióta a nagymamám meghalt, azóta senki nem biztatott ennyire.
- Köszönöm. -mosolyogtam rá hálásan.- És szerinted mi legyen a neve? -kérdeztem mire hangosan felnevetett.- Most mi az? szerintem igenis fontos ilyet megbeszélnünk. -röhögtem fel. Mindketten hosszasan gondolkodtunk.
-Dorothe! -hangzott a válasz mindkettőnk szájából, pedig nem is beszéltünk össze. Én például úgy meglepődtem, hogy félre is nyeltem és köhögő roham tört rám.
-Hát azt hiszem ez tényleg a legjobb név lesz. -röhögött fel Louis.- Tudod mit kéne most csinálni.
- Na?
-Aludni! -hát ez kész. Még csak nem rég keltünk fel. De nem baj, hisz ettől az egész cucctól tényleg le lehet fáradni. Válasz helyett csak a vállára döntöttem a fejem, és úgy aludtam el...
- 4 órával később -
-Louis Tomlinson -
Itt állunk Miranda háza előtt, és épp ciki helyzetbe vagyunk. Elfelejtettünk egy nagyon fontos dolgot. Babacuccokat venni. Se pelus, se ruha, se semmi. Pedig elég fontos lenne, mert átázott Dorothe pelenkája.
- Na jó, én elmegyek gyorsan pelenkát venni, te addig menj be hozzám, -adta oda a lakáskulcsait- és mosd meg a gyerek seggét. -nevetett fel, majd beült a kocsijába és elhajtott. Egyedül maradtam a kislányommal, Mirandáéknál. Ráadásul ha nem volt a kulcscsomón 15 kulcs akkor egy se! Kösz szépen. -röhögtem fel magamban. Szerencsére az ötödik kulcs pont az volt, így sikerült bejutnom. A dzsekimet és a cipőmet ledobtam a földre, majd körbesétáltam a lakáson. Eléggé aranyos, nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Bezzeg a mienk! Ha nem lenne otthon senki félnék egyedül! Na jó azért nem, de látszik, hogy a szüleim jól élnek.
Sikerült megtalálnom a fürdőszobát, ahol a mosdóba hirtelen megengedtem egy kis meleg vizet, így lett egy rögtönzött baba fürdőkádam. megmostam a kezem, majd szappannal megmosdattam Dorothe-t is. Nagyon aranyos kislány. Barna haja és kék virító szemei vannak. Ennivaló.
Gyorsan kivettem a szekrényből egy törölközőt és belecsavartam a kicsit, úgy mentem le a konyhába. Töltöttem magamnak egy kis vizet, de Dorothe is szomjas volt. Szerencsére akkor jött be Miranda.
- Mondd, hogy vettél cumis üveget! -nézek rá boci szemekkel, de a válasz csak egy bólintás, amire megörültem, hogy nem kell sokáig agyalnom.
- De előtte el kell mosni! -futott oda a mosogatóhoz, pár percen belül pedig már langyos tejet iszogatott a bébi. Mira oda ment a zacskóhoz amit letesz az asztalra, úgy mutogatja miket vett.- Csak a legfontosabbakat, mert most tizenöt percen belül el fogunk indulni vásárolni gyerek cuccokat. Szóval, pelust, popsitörlőt, cumisüveget, egy cumit, hintőport, egy body-t, zoknit, és egy plüss alvóállatkát. -nevette el magát, én meg nem tudtam megállni, hogy nem mosolyogjak rajta. Észrevettem ám, mindig csinál valamit, amin lehet nevetni. Sose unatkozik! Valahogy mindenkinek színt visz az életébe.
Dorothe elvette a szájától a cumisüveget én meg letettem ez asztalra. Olyan aranyos, itt alszik a karjaimban. -Gyere te is, most tisztába fogjuk tenni a picit. És te is végig fogod nézni hogyan kell. Te is fogod ezt csinálni, nehogy azt hidd!
Ment fel az emeletre, én meg mentem utána a picurral .Leterített egy törölközőt a szőnyegre, arra ráfektette Dorothe-t, majd magyarázni kezdte, mit hogyan kell csinálni. Igazából nem nagyon foglalt le, inkább az ahogyan mondta. gyönyörű kék szemei vannak. Viszont. Ahogy észreveszi, hogy nem figyelek rá, dühös lett, így a kék szemei is egycsapásra barnák lettek. Inkább nem szóltam semmit, biztos nem ő tehet róla, de ez akkor is fura.
Lehordta a fejem, de nem nagyon érdekelt. Végre sikerült összeszednünk magunkat, és elindultunk. először hozzánk mentünk be, hogy tudjak hozni egy pis pénzt. Elvégre az eléggé el fog kelleni egy gyerek mellett. Ruhát is hoztam magamnak holnapra, meg pizsamát, mert ma Miráéknál alszom. Lesz még egy két ilyen alkalom, szóval hozzá kell szoknunk. Azután az első utunkba eső baba boltba be is mentünk. vettünk sok-sok ruhát, zoknikat, cipőket, babakocsit, babahordozót, még cumisüvegeket, meg ilyen apróságokat. Ezekkel elmentünk Mirához, lepakoltunk majd mentünk az ikea-ba bababútorokat, babaágyat meg ilyeneket venni. Máris úgy érzem hogy tökéletes élete lesz ennek a kislánynak, és ez mosolygásra is buzdít. Kezdtem eléggé megkedvelni Dorothe-t, úgy mint a ''mamáját''. Persze ezt neki nem szabad megtudnia.
Leparkoltunk a ház előtt én bevittem a cuccokat, Mira meg a gyereket. volt vagy nyolc óra mire betoppantunk.
- Szerintem most ne szórakozzunk a babaággyal se semmivel, menjünk gyorsan fürdeni és aludni. -mondta Miranda már félálomban.
- Menjél előbb te, addig vigyázok Dorothe-ra. -hálásan mosolygott, és el is tűnt a lépcső tetején. Furcsa itt lenni. Ezt az egészet még fel kell teljesen dolgoznom.
Gyorsan melegítek egy kis tejet amit a cumisüvegbe töltök és a kislányomnak adom. Ezt még gyakorolnom kell. Kislányom...
- Itt is vagyok. -zökkentett ki Mira a gondolkodásomból. Ha nem lennék ennyire fáradt, szerintem még meg is bámultam volna a hosszú lábait. A vágások a combjain sajnos még mindig látszódtak de ő azokkal is szép.... Na jó. itt az idő fürödni. Hangtalanul adom át neki Dorothe-t és megyek a pizsamámmal a zuhanyzóba. Megengedem magamra a meleg vizet amitől csak rosszabbul érzem magam, mert az jutott eszembe, hogy ilyen melegség tölt el Mira mellett is. letusolom magam, kiszállok, megtörülközök, direkt siettem, hogy még jó éjszakát tudjak neki kívánni. A szobába érve viszont láttam, már békésen alszik. Mellette szépen megvolt ágyazva még egy főnek, jelen esetben nekem. Bebújtam az ágyba, puszit nyomtam a közöttünk alvó Dorothe arcára, még pár percig néztem Mira alvó arcát, majd mintha álomport szórtak volna rám, bealudtam.
